Községek Magyarországon
fejlec

Eger megyeszékhely

Adatok

Régió: Észak-Magyarország
Megye: Heves megye
Kistérség: Egri kistérség
Lakosság: 56647 fő
Terület: 92.2 km2
Népsűrűség: 614,39 fő/km2
Rang: megyeszékhely
Körzet hívó: 36

A város története

Eger Belvárosa a várból A 16. századig

A város nevének eredete ismeretlen, de valószínűsíthetően az „éger(fa)” elnevezésből származik (a környező területeken még ma is valóban sok égeres található) (- ezen elmélet kritikusai szerint az éger kapcsolat valószínűtlen, más településnevekben is szerepel az Eger kifejezés (pl. Zalaegerszeg), vagy annak más formája (így Grád, Győr)) . A terület a kőkorszak óta lakott, a korai középkorban német, avar és szláv törzsek éltek itt. A magyarok a 10. században foglalták el a területet, és Szent István püspökséget alapított Egerben. Az első, mára elpusztult székesegyház a Várhegyen épült, ez és a köré épült lakóházak képezték a város történelmi magját. Eger ettől az időtől kezdve fontos vallási központ.

A 14-16. század Eger számára a virágzás időszaka volt. Ekkor kezdett fellendülni a szőlőtermesztés, ami híressé tette a várost. Hunyadi Mátyás király uralkodása alatt, mikor a reneszánsz kultúra elterjedt Magyarországon, Eger püspökei nagy építkezésekbe kezdtek.

Magyarország három részre szakadása idején Eger fontos végvár lett. Dobó István várkapitány parancsnoksága alatt a vár kevesebb, mint 2100 védője (és ebbe beleszámolták a nőket és gyerekeket is) visszaverte a 80000 fős török sereg támadását (1552). Az ostrom története leginkább Gárdonyi Egri csillagok című népszerű regényéből ismert a mai olvasók számára.

Eger Középkori katedrális romjai a várban 17─18. század

A tizenöt éves háború idején, 1596-ban sokkal nagyobb török sereg vonult Eger ellen, és Nyáry várkapitány hatnapos ostrom után feladta a várat. A város ezután több mint nyolcvan évre török uralom alá került, és egy vilajet központja lett. A törökök megerősítették a várat, mecsetté alakították a város keresztény templomait és nagyszabású építkezéseket folytattak. Ennek eredménye a ma is álló minaret (a világ legészakibb történelmi időkből származó minaretje) és a vár közelében lévő, jelenleg feltárás alatt álló Válide szultána fürdő.

Miután a törökök megtámadták Bécset, a Habsburgok úgy döntöttek, itt az ideje a török kiűzésének. A keresztény csapatok Lotharingiai Károly parancsnoksága alatt 1686-ban visszafoglalták Buda várát, 1687-ben pedig kiéheztették és megadásra kényszerítették Eger várát. A törököknek szabad elvonulást engedélyeztek.

Eger újra virágzásnak indult. A püspökség visszakövetelte a várost, emiatt a kálvinista lakosság egy része elköltözött. A Rákóczi-szabadságharc idején Eger Rákóczi mellé állt, de a császári csapatok visszafoglalták a várost Rákóczitól és komoly károkat okoztak a városnak, ahol ráadásul nem sokkal ezután pestis is pusztított. Az 1700-as években rengeteg ember költözött Egerbe, 1725 és 1750 közt a város népessége 6000 főről 10000 főre emelkedett. Megkezdődött az építkezések kora. Ekkor épült a város sok szép barokk és copf stílusú épülete, köztük a Bazilika, az érseki palota, a megyeháza, a Líceum (mai Eszterházy Károly Főiskola A épület) és számos templom. A korábbi mecsetekből is keresztény templom lett.

19─21. század Az egri bazilika

A 19. század katasztrófákkal indult: 1800-ban a belváros fele tűzvészben pusztult el, 1801-ben pedig a vár déli fala omlott le, megrongálva több lakóházat. Eger 1804-ben lett érseki székhely. A városi polgárság szabadulni szeretett volna az egyházi fennhatóság alól és kérvényt nyújtott be a parlamentnek, hogy nyilvánítsák Egert szabad királyi várossá, de nem jártak sikerrel. 1827-ben a belváros nagy része újra leégett, négy évvel később pedig több mint 200 embert vitt el a kolerajárvány.

Eger lakói aktívan részt vettek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Bár a forradalmat leverték a Habsburgok, a régi feudális rendszert már nem lehetett visszaállítani, és 1854-ben az érsek lemondott földesúri jogáról a város javára. Sajnos a vasúthálózat addigra már kiépült, és Eger végleg kimaradt a Miskolcot és Budapestet összekötő vasúti fővonalból, a csomópont szerepét Füzesabony kapta. Ez a mai napig kihat a város megközelíthetőségére.

Az 1878. augusztus 30-án és 31-én pusztító árvíz vízszintjét 17 tábla jelezte városszerte; ezek többsége ma is látható. Az áradás egy hatalmas bükki felhőszakadás nyomán zúdult a városra, amelynek következtében a települést átszelő Eger-patak is kilépett a medréből. A katasztrófa következményeként 10 ember lelte halálát, 35 ház összedőlt, 136 épület súlyosan megrongálódott, és háziállatok százai fulladtak vízbe. A legsúlyosabb károk a belvárost érték, ahol 4.63 méter és 1.5 méter közötti volt a víz magassága.

Az első világháború után lassan indult újra a gazdasági élet, de 1925-től újra megkezdődtek a nagy építkezések, és az „Egri csillagok” népszerűsége ösztönzőleg hatott a vár régészeti ásatásainak megkezdésére is. A második világháború sem múlt el nyom nélkül, 1944 őszén a visszavonuló német csapatok nagy pusztítást végeztek: részben leszerelték a gyárakat, üzemeket, elhajtották az állatokat, megrongálták a vasútállomás épületét és felrobbantották az Eger-patak valamennyi hídját. A szovjet csapatok rövid közelharc után november 30-án vonultak be a városba. December 12-én német repülők bombázták és gépfegyverrel lőtték a város belterületét, ennek következtében 20 ház összedőlt, 33 ember meghalt, 87 pedig megsebesült.

A második világháború utáni időszakban jelentős mennyiségű épületet emeltek városszerte. A 70-es évektől kezdve egymás után nőttek ki a földből a mai Felsőváros, a Maklári és Hatvani Hóstya, valamint Lajosváros panelházai. Még a Belvárost sem hagyta érintetlenül az új építészeti stílus: megépült a nagy Dobó téri áruház és új (azóta ismét átépített) külsőt kapott a Gárdonyi Színház is. A 80-as évekre elkészült a 25-ös főút Belvárost elkerülő szakasza, így a Széchenyi út déli szakaszáról, valamint a Belváros szinte valamennyi utcájából kitiltották a közforgalmat. (Egykor a Dobó szobor környékén még helyijáratok is közlekedtek.)

Az 1990-es évektől új, azóta is nagyjából folyamatos lendületű építkezések kezdődtek, elsősorban a külvárosokban. A Felnémet-Pásztorvölgyi, a Napsugár utcai lakópark, később a Kertész út déli részén kezdődött építkezések felfrissítették a várost. Több nagyvolumenű építkezés is zajlott: a két Makovecz Imre által tervezett épület (Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Bitskey Aladár Uszoda), illetve a Felnémet és Eger között épült bevásárlónegyed számos nagy áruházzal. Elkészült a déli elkerülő út, amellyel párhuzamosan sokat fejlődött az Egri Ipari Park is. Folyamatban van Észak-Magyarország legnagyobb beruházása, az Agria Park Bevásárló-, Szórakoztató- és Szolgáltató Központ építése, melynek átadása 2008 tavaszán várható.

Eger napjainkban népszerű, nemzetközileg ismert turistacélpont.

Éghajlat

Hónap Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Sze Okt Nov Dec Egész év Átlagos max. hőmérséklet (°C) 0,9 3,7 10,1 15,9 21,6 25 27,3 26,6 22,3 15,6 7,7 3,1 15 Átlagos min. hőmérséklet (°C) -5,7 -4,5 -0,2 4,3 9,7 12,5 13,9 13,4 9,6 4,5 0,5 -3 Csapadékmennyiség (mm) 30 28 35 48 64 77 63 59 45 49 50 42 590

Önkormányzat és közigazgatás

Közgyűlés Eger közgyűlése

Eger közgyűlése 25 képviselőből és a polgármesterből áll. A képviselőket vegyes választási rendszerrel választják meg: a város egyéni választókerületeiben 15 mandátumot lehet megszerezni, míg a kompenzációs listáról 10 mandátum osztható ki.

A közgyűlés összetétele a 2006. évi önkormányzati választások alapján:

  • Fidesz–KDNP–Vállalkozók Pártja–Jobbik: 9 fő
  • MSZP: 9 fő
  • SZDSZ: 3 fő
  • Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE): 2 fő
  • MDF: 1 fő
  • JOBB Egerért: 1 fő
Tisztségek
  • Polgármester: Habis László (ELE)
  • Alpolgármester: Szeleczki János (Fidesz)
  • Jegyző: dr. Estefán Géza
Területi államigazgatás

2007. január 1-jével a régió megyei közigazgatási hivatalai helyett Eger székhellyel létrejött az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal, amely a Kormány egyik területi államigazgatási szerve. A hivatal illetékessége Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyére terjed ki, ez utóbbi két megye székhelyén kirendeltsége működik. A hivatal vezetője: Dr. Balás István.

Városrészek

  • Almagyar – A város keleti oldalán található domb, Eger legelegánsabb része. Déli oldalára épült az Eszterházy Főiskola több tanszéke és kollégiuma.
  • Almár – A legészakabbra fekvő, kissé elkülönült városrész, főleg hétvégi házakkal.
  • Belváros – Eger Belvárosát gyakran nevezik Európa barokk gyöngyszemének, ami nem áll távol a valóságtól. Itt található többek között Magyarország harmadik legnagyobb temploma, valamint a többszáz éves múlttal rendelkező Eszterházy Károly Főiskola főépülete is.
  • Berva lakótelep – Az egykori egri Finomszerelvénygyár dolgozóinak épített lakótelep Felnémet északkeleti részén található. ide épült az egyik dohányipari cég logisztikai központja.
  • Cifra hóstya – A Belvárostól északra fekvő városrész, tele szűk, egyirányú utcákkal és apró házakkal. Itt található a Tűzoltó Múzeum, valamint Vitkovics Mihály szülőháza.
  • Csákó – Egykori neve Szent István-város. Csendes kertvárosi negyed, jórészt nagyobb lakóházakkal. Nyugati oldalán van az egri vasútállomás.
Érsekkert, Táncsics Mihály Sétány Érsekkert, tó
  • Érsekkert – Eger legnagyobb parkja, melynek közepén az egykor a Bárány Uszodában állt szökőkút másolata látható. Nem túl rég töltötték fel vízzel a kert északnyugati részén található, hangulatos kis tavat, 2003-ban készült el a Klapka út melletti részen a zenepavilon (itt nyaranta könnyű- és komolyzenei koncerteket adnak). A délnyugati részébe sportlétesítmények épültek, többek közt a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok is ott található.
  • Felnémet – A múlt század második felében Egerhez csatolt település megőrizte falusias jellegét. Valaha itt volt a (mai nevén) Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút végállomása.
  • Felsőváros – A rendszerváltás előtt Csebokszári lakótelep néven elhíresült városrész, elsősorban négy- és tízemeletes épületekkel. Itt él Eger lakosságának mintegy harmada. Három középiskola is épült itt (Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola, Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola). Egyre több embert vonz ide az utóbbi években a közte és Felnémet közt épült bevásárlónegyed.
  • Hajdúhegy – Az Almagyar-dombhoz hasonló jellegű, azzal ellentétes oldalon fekvő kertvárosi negyed.
  • Hatvani hóstya – A városrészt kettészeli a 25-ös főút, attól északra nagyrészt emeletes házak, délre inkább családi házakat találhatók. Itt van Eger egyetlen református temploma, valamint a városi stadion is.
  • Ipari park – A rendszerváltás óta lendületesen fejlődő terület Lajosvárostól keletre található. Számos multinacionális vállalat telepedett meg itt.
  • Károlyváros – Eger egyik nagyobb városrésze, a Belvárostól nyugatra fekszik. A 25-ös főút hosszanti irányban kettévágja. Itt található az egykori dohánygyár, az Egészségügyi Szakközépiskola, valamint a Dobó István Laktanya. Emeletes és családi házak egyenlő arányban épültek erre a környékre.
  • Lajosváros – Eger déli városrésze, több középiskola (Szilágyi Erzsébet Gimnázium; Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola, Szakmunkásképző Iskola) és kollégium épült ide. Nagy része kertvárosi jellegű, sok emeletes házzal.
  • Maklári hóstya, Tihamér – Az utóbbi 10-15 évben indult fejlődésnek; a legtöbb új épülettel (nagyrészt társasházakkal) rendelkező városrészek egyike. Itt található az Egri Malom, a Bitskey Aladár Uszoda és a Strandfürdő is.
  • Pásztor-völgy – Fiatal kertvárosi negyed Felnémettől nyugatra. A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium épületét Makovecz Imre tervezte.
  • Rác hóstya – A Felsővárostól nyugatra fekszik, szintén kertváros. Déli részében van a borkombinát.
  • Szépasszonyvölgy – Országos hírű pincék vannak itt. Az egri borvidék egyik legismertebb helye.
  • Tetemvár – Állítólag az 1552-es ostrom török harcosait temették ide, innen kapta nevét. Szintén kertváros.
  • Vár – Eger legrégebbi, történelmi nevezetességű része.
  • Vécseyvölgy – Az Almagyar-domb északi lejtőjének alján fekszik, ugyancsak kertváros. Keleti részében lakóparkok épülnek. Innen 1-2 km-re található az Apolló Sportrepülőtér.
Eger látképe a Kistályai úti dombokról

Fontosabb látnivalók

A Bazilika főbejárata
  • Bazilika
  • a vár és múzeumai
  • minaret (török kori)
  • Szent Antal (Minorita) templom
  • Dobó tér
  • Bitskey Aladár Uszoda
  • a Kossuth utca barokk épületei
  • Szépasszonyvölgy
  • Rác-templom
  • Líceum
  • Fazola-kapu
  • Egri Galéria

Kultúra

Oktatás Felsőoktatás
  • Eszterházy Károly Főiskola
  • Egri Hittudományi Egyetem
  • Gábor Dénes Főiskola
Gimnáziumok
  • Dobó István Gimnázium
  • Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium
  • Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
  • Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
  • Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
  • Sancta Maria Általános Iskola, Leánygimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Szakközépiskolák, szakképzők
  • Szalapart Speciális Oktatási – Nevelési Központ és Szakszolgálat
  • Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola
  • Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet
  • Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, és Szakképző Iskola és Kollégium www.kerieger.sulinet.hu
  • Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
  • Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium
  • Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium
  • EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola,Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium http://www.eventus.hu
  • Neumann János Középiskola és Kollégium http://www.nejanet.hu
Kulturális intézmények
  • Gárdonyi Géza Színház
  • Uránia Mozi
  • Bartakovics Béla Művelődési Központ
  • Művészetek Háza (volt Ifjúsági Ház)
  • Kis Zsinagóga – egri kortárs galéria
Könyvtárak
  • Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
Múzeumok
  • Dobó István Vármúzeum – Vár 1.
  • Érseki Gyűjtemény – Széchenyi út 5.
  • Főegyházmegyei Könyvtár – Eszterházy tér 1.
  • Gárdonyi Géza Emlékmúzeum – Gárdonyi út 28.
  • Kopcsik Marcipánia – Harangöntő u. 4.
  • Palóc Népmvészeti Kiállítás – Dobó utca 12.
  • Minaret
  • Nemzeti Bormúzeum – Tündérpart utca 5.
  • Rác templom
  • Spekula Csillagvizsgáló – Eszterházy tér 1.
  • Telekessy Patikamúzeum – Széchenyi út 14.
  • Történeti Tárház – Fazola Henrik u.
  • Tűzoltó Múzeum – Tűzoltó tér 5.
  • Város a város alatt – Széchenyi u. 5.
  • Vitkovics-ház – Széchenyi út 55.
Együttesek, zenekarok
  • Fülig Jimmy BRB
  • Kupak Tamás és a Sörnyitók
  • Eger a Marson
  • Cabaret[1]
  • Gajdos Zenekar
  • Kerekes Band[2]
  • Macskanadrág
  • Mom's favorite
  • Rózsaszín Párduc
  • Szükségállapot
  • Sick Stars
  • Tango Underground
  • Tisztán A Cél Felé
  • Extazis
Fontosabb rendezvények
  • Egri Tavaszi Fesztivál (március vége, április eleje)
  • Agria Nyári Játékok (egész nyáron)
  • Erlau Táncfesztivál (július vége, augusztus eleje)
  • Az Egri Bikavér Ünnepe (július közepe)
  • Középkori Piactér (július vége)
  • Végvári vigasságok (július vége)
  • Fesztivál a barokk Egerben (július-augusztus)
  • Szépasszonyvölgyi Fesztivál (augusztus közepe)
  • Bormustra az egri Piacz-on (augusztus közepe)
  • Filmművészeti Nyári Egyetem (augusztus)
  • Agria Nemzetközi Néptánctalálkozó (augusztus vége)
  • Eger Ünnepe (szeptember közepe) – civil fesztivál
  • Egri Vár Napja (október 17.) – a vár összes múzeuma ingyenesen látogatható

Tömegközlekedés

A vasútállomás a belvárostól 1 km-re délre, a helyközi autóbuszállomás a város központjában található, a bazilika mellett. A helyi tömegközlekedésről az Agria Volán Zrt. gondoskodik, amely kizárólag autóbuszokkal végzi az utasok szállítását. A vonalak kétharmada Eger déli részét a Belvároson keresztül az északi városrészekkel kapcsolja össze, a többi a keleti és nyugati részek összeköttetését biztosítja (jóval ritkább követési időkkel).

Média

TV stúdiók
  • Városi Televízió Eger
  • Líceum TV
Rádióállomások
  • Rádió 1 (101, 9 MHz)
  • Rádió 7 (106, 9 MHz)
  • Rádió Eger (101, 3 MHz)
  • Szent István Rádió
Helyi újságok, magazinok
  • Heves Megyei Hírlap
  • Egri Est
  • Royal club – Heves megye
  • aPart magazin – egri kulturális magazin havonta a neten
Egerben forgatták / itt készült
  • Bakaruhában (1957)
  • Báthory (2008)
  • Egon és Dönci (2007)
  • Jumurdzsák Gyűrűje (2006)
  • Nincs kegyelem (2007)

Eger híres szülöttei

Fő szócikk: Híres egriek listája Panoráma

Sportélet

  • Tájékozódási futás
    • Egri Spartacus Tájékozódási Futó Sportegyesület
  • Amerikai Futball
    • Eger Heroes
  • Baseball
    • Egri csillagok (NB-II.)
  • Kézilabda
    • SHS Eger SE
  • Kosárlabda
    • Eszterházy Károly Főiskola-HÉSZ Gépszolg SE (NB2)
  • Röplabda
    • Agria RC Eger (NB1/B, nők)
  • Vízilabda
    • Brendon-ZF Eger (OB-I.)
  • Floorball
    • Mecman Eger Innebandy SE

Testvérvárosai

  • Csebokszari, Oroszország
  • Esslingen, Németország
  • Gainesville, USA, Georgia
  • Gyergyószentmiklós, Románia
  • Kutná Hora, Csehország
  • Mâcon, Franciaország
  • Pamukkale, Törökország
  • Pori, Finnország
  • Przemyśl, Lengyelország
  • Sarzana, Olaszország

Érdekességek

  • Eger egyike annak a négy magyar településnek, amelynek a nevét kráter viseli a Marson (1976 óta, a másik három: Paks, Bak és Igal).
  • Létezik egy 3103 Eger nevű aszteroida is.
  • A nyugat-csehországi Cheb városa a német térképeken Eger néven szerepel.
  • Egerben, a Knézich Károly utcában található az egykori Oszmán Birodalom legészakibb minaretje, a Kethüda mináré
  • Eger benyújtotta pályázatát a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címre.további infó
  • Egerben forgatták Magyarország első interaktív filmjét, a Jumurdzsák Gyűrűjét.
  • Magyarországon sehol máshol, csak Egerben található Camera obscura azaz "sötét kamra".

Lásd még

  • Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
  • Gárdonyi Géza: Egri csillagok
  • Egri bikavér
  • Egri Galéria

Következő községek

Egerág | Egeralja | Egeraracsa | Egerbakta | Egerbocs | Egercsehi | Egerfarmos | Egerlövő | Egerszalók | Égerszög | Egerszólát | Egervár | Egervölgy | Egyed | Egyek | Egyházasdengeleg | Egyházasfalu | Egyházasharaszti | Egyházashetye | Egyházashollós | Egyházaskesző | Egyházaskozár | Elek | Ellend | Előszállás | Emőd | Encs | Encsencs | Endrőc | Enese | Enying | Eperjes | Eperjeske | Eplény | Epöl | Ercsi | Érd | Erdőbénye | Erdőhorváti

További községek

Szálka | Kiskunfélegyháza | Kánya | Zalakomár | Moha | Alsótelekes | Ráckeve | Sáránd | Csörötnek | Kunágota | Nemeshany | Mesterszállás | Békés | Békésszentandrás | Hosszúvölgy | Kisdér | Szentmártonkáta | Tiszakóród | Szuhogy | Sima | Lovászpatona | Mezőkomárom | Porrogszentpál | Liptód | Dalmand | Dunaalmás | Siófok | Penészlek | Ipolyvece | Harka | Drávagárdony | Újcsanálos | Pápakovácsi | Pátroha | Regéc | Szólád | Abaújkér | Ólmod | Hevesvezekény | Dör | Boldogasszonyfa | Magyarlukafa | Forráskút | Petrikeresztúr | Kenéz | Bakonya | Bakonybél | Szigetszentmárton | Zákányszék | Zagyvaszántó